A Megaloceros vagy másnéven óriásszarvas egykor Eurázsia füves vidékein élt, hatalmas mérete és agancsai miatt pedig a legismertebb kihalt szarvasnak tekinthető. A legtöbb maradvány főként Nyugat-Európából (Franciaország, Íroroszág) került elő és az ír tőzegrétegekben maradtak meg a legjobb állapotban. Emiatt is kapta az ír óriásszarvas elnevezést, ennek ellenére egész Eurázsiában elterjedt lehetett. (Magyarországon is kerültek elő csontmaradványok a Tatabányához közel lévő Lengyel-barlangból.)

Az állat a nevét feltűnő agancsairól kapta (Megaloceros azt jelenti “nagy agancs”), aminek fesztávolsága elérhette a 3,65 métert! Ezeknek az agancsoknak a súlya elérhette akár a 40-50 kilogrammot! Ezek az egészen impozáns “kellékek” azonban nem kísérték egész életükön keresztül az állatokat, hanem évente cserélődtek, ahogy a mai szarvasoknál. A párzási időszak után a hímek levetették az agancsot és újat növesztettek. (Érdekesség, hogy a szarvasok agancsai egyébként segítik őket a hallásban, ugyanis kísérletek igazolták, hogy egyfajta “parabolaként” is funkcionálnak.)

A Megaloceros giganteus, ahogy a fenti képen is látható, méltó becenevéhez, hiszen igazán nagy méreteket ért el. Hossza a fejétől a farkáig 320 centiméter volt, marmagassága elérhette a 210 centimétert. Átlagos tömege 540-600 kilogramm körül volt, de a nagyobb példányok meghaladhatták a 700 kilogrammot is! A mai szarvasok közül hasonló méreteket csak az Eurázsiában és Észak-Amerikában honos jávorszarvas ér el. Azonban nem volt minden Megaloceros faj óriás, sőt egészen nagy változatosság figyelhető meg méret tekintetében.

A Megaloceros fajok között volt egy törpenövésű is, a M. cazioti, amely Szardínián és Korzikán élt, marmagassága nem érte el az 1 métert. Ez a faj a kora ókorban tűnhetett el valószínűleg az ember szigeten való megjelenésével. Sok bizonytalan besorolású szarvasnem valószínűleg a Megaloceros nembe tartozik, mint a Sinomegaceros is, amely egykor Kínában és Japánban élt. Méreteiben a nagyobb Megaloceros fajokhoz hasonlított. A japán óriásszarvas tömege elérhette a 600 kilogrammot, kínai rokona csupán 400 kilós volt, de agancsszerkezete impozánsabb megjelenést kölcsönzött neki.

Az eltérő méretektől eltekintve a tanulmányok kimutatták, hogy az állatok agancsainak súlya mindig azonosan aránylik azok testsúlyához, függetlenül attól, hogy mekkora állatról beszélünk. Előkerültek barlangrajzok is állatról, amelyek nagy segítséget nyújtanak az állat megismerésében. Az Megalocerost őseink sötét szőrzettel, hastájéknál pedig fehér színnel ábrázolták, ami nem mutat nagy eltérést a mai szavasok szőrzetéhez képest. Érdekesség, hogy a rajzokon egy púppal ábrázolják a vállánál, ami nagy valószínűséggel a testzsír elraktározását szolgálta az “ínséges” időkre. (Ez a púp egyébként jellemző volt más eurázsiai nagytestű emlősöknél is, mint a gyapjas orrszarvú.)

A Megaloceros elsősorban a nagy füves síkságokat kedvelhette és felépítése arról árulkodik, hogy nagy méretű agancsa ellenére kiváló futó lehetett. Kihalásának vagy eltűnésének okai vitatottak, mert nincsenek egyértelmű bizonyítékok a kérdésben. Elképzelhető, hogy kihalását az emberi vadászat és az éghajlatváltozás együttes hatása eredményezte.

Források:
– http://www.prehistoric-wildlife.com/species/m/megaloceros.html
– The extinction of the giant deer Megaloceros giganteus (Blumenbach): New radiocarbon evidence – Adrian M.Lister-Anthony J.Stuart, 2019
– https://en.wikipedia.org/wiki/Irish_elk
– Alan Turner: Ősemlősök, 152-153. old.