Amerika szavannáin egykor óriási macskafélék éltek hatalmas tőrszerű szemfogakkal, ők voltak a “kardfogú tigrisek”. Legismertebb közülük is a Smilodon nem, amelynek félelmetes megjelenése lehetett.

Ha kardfogú tigrisre/macskára gondolunk, a Smilodon jut elsőnek eszünkbe, pedig a kardfogú macskafélék családjának sok más tagja is volt! Kétségkívül azonban ez a nem a leghíresebb és a legnagyobb is a maga nemében. Három faját különböztethetjük meg: Smilodon gracilis; S. fatalis és a híresebb S. populator. A Smilodon név jelentése “késfog”, ami egyértelműen utal óriási szemfogaira, félelmetes külsőt kölcsönözve neki. Megjelenésében hasonló lehetett korunk nagymacskáihoz (oroszlán, tigris), de jóval robosztusabb felépítéssel rendelkezett. Lábszárai masszívak és viszonylag rövidek voltak.

A S. gracilis-t tekintik a másik két faj elődjének, méretét tekintve a legkisebb volt a maga 55-100 kilogrammjával. Hasonló lehetett a mai leopárdhoz vagy jaguárhoz nemcsak méretben, de életmódot tekintve is. Közepes méretű volt a S. fatalis, amely Észak-Amerikában terjedt el, tömegét 160-280 kilogrammra becsülik, marmagassága 100 centiméter körül volt, így akkora lehetett, mint egy ma élő oroszlán vagy tigris. Legnagyobb a Dél-Amerikában élő S. populator volt, amelynek átlagos méretei is döbbenetesen nagyok voltak. Marmagassága elérte a 120 centimétert, tömege pedig a 220-400 kilogrammot! Azonban a legújabb bizonyítékok arra mutatnak rá, hogy egyes példányok nagyobbra is nőhettek. Erre utal egy Uruguayban talált hatalmas koponya, amelynek tulajdonosa 440 kilogramm lehetett! Ezzel a méretekkel jóval meghaladta a mai nagymacskák legnagyobbjának tartott szibériai tigrist is, amelynek maximális tömege “csupán” 306 kilogramm!

A legtöbb Smilodon lelet a La Brea kátránygödrökből került elő Kaliforniában. Valószínűleg más ragadozókhoz hasonlóan ők sem bírtak ellenállni az ingyen zsákmánynak, és ez a csapda lett sírjukká. Azonban ez nem jelenti, hogy csupán dögevők voltak. Bár az tény, hogy erőteljes felépítésük miatt nem voltak olyan fürgék, mint napjaink nagymacskái, de fel voltak fegyverezve nagyobb állatok elejtésére is. Az előkerült fosszíliák azt támasztják alá, hogy jellemző volt náluk a társas együttműködés (sőt az anyai gondoskodás is), akárcsak az oroszlánoknál. Két-három Smilodon könnyen leteríthetett nagyobb testű emlősöket is egyesült erejük és tömegük kombinálásával. Szemfogaik elérhették a 28 centimétert is (S. populator esetében), amelyek gyilkos eszköznek bizonyultak az ilyen helyzetekben.

Hogyan is működhetett egy Smilodon állkapcsa? Alsó állkapocs izmai gyengébbek voltak, hogy még szélesebbre tudja kinyitni száját! Míg a mai oroszlánok 60-65 fokig tudják kinyitni állkapcsukat, a Smilodonnál ez 120 fok volt! Ez volt sikerének titka! Áldozatai között lehettek mamutok, bivalyok, tevék, szarvasok, lovak, földi lajhárok, még akár glyptodonok is! Élőhelyét megosztotta más ragadozókkal is, mint például a Kelenken, amely egy 3 méteres ragadozó madár volt, de a tápláléklánc csúcsán a Smilodon állt.

Források:
– http://www.prehistoric-wildlife.com/species/s/smilodon.html
– Manzuetti, A.; Perea, D.; Jones, W.; Ubilla, M.; Rinderknecht, A. (2020). “An extremely large saber-tooth cat skull from Uruguay (late Pleistocene–early Holocene, Dolores Formation): body size and paleobiological implications“. Alcheringa: An Australasian Journal of Palaeontology: 1−8.
– Alan Turner: Ősemlősök (2004) 126-127. old.